MENÜ



Alapítványunk legfőbb célkitűzése, hogy az erős, egészséges családok létrejöttét támogassa, segítse elő. Ez alapján szerteágazóan végzünk különböző tevékenységeket minden korosztály számára. Programjaink előkészítési, szervezési, lebonyolítási folyamatai rengeteg munkálatot vonnak maguk után, melyekben szeretettel fogadunk minden segítséget.













Aktuális lehetőségek

 

A 2011. évben a Nemzeti Erőforrás Minisztérium 2026 sorszám alatt vette nyilvántartásba Alapítványunkat, mint közérdekű önkénteseket foglalkoztató szervezet. 2012 óta szervezetünk állandó képviselettel rendelkező alapító tagja a Nemzeti Ifjúsági Tanácsnak. 2013-ban 002026 nyilvántartási számon kerültünk regisztrálásra a Közösségi Szolgálat Portál fogadó intézményeként.

KÖSZ! PROGRAM:
Alapítványunk 2015-ben sikeresen pályázott és támogatást is nyert az Új Európa Alapítvány, az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézettel együttműködésben meghirdetett "KÖSZ!" című programján. Ennek köszönhetően további önkéntes tevékenységekkel bővülhettek az eddigiek, valamint hozzájárul ahhoz is, hogy kiváló eszközöket is tudjunk biztosítani az elvégzendő feladatokhoz.

CSALÁDSEGÍTÉS:
- idős vagy beteg emberek ellátása: bevásárlás, takarítás, ebédhordás, kertrendezés
- kisgyerekes szülőknél, nagycsaládosoknál gyermekfelügyelet, takarítás, ház körüli munkák



Főbb tevékenységeink:

- "I Székesfehérvár" - kétnapos juniális: sokszínű programok, közös kikapcsolódás, az egész családnak közös, izgalmas szórakozási lehetőségeket nyújtó programok: koncertek, gyermekprogramok (bábelőadások, gyerek játszóház, lufibohóc, arcfestés, ...), Sport Sziget, Egészség Sziget, tudományos játszótér, bemutatók, csocsó bajnokság és sok más izgalmas program.

- IFI Sansz Klub: 13-23 év közötti fiatalok számára életvezetési, drogprevenciós, személyiségfejlesztő, közösségépítő előadások, csoportfoglalkozások.

- Alba Sansz Bábcsoport: környékbeli iskolák, óvodák látogatása baleset-megelőzési és ünnepekhez kapcsolódó bábdarabokkal.

- Konferenciák: nemzetközi és hazai életvezetési előadássorozatok, szemináriumok.

- Királyság! IFI- és Gyerektábor: 6-14 évesek és 14-25 évesek számára kalandos élménytáborok csoportfoglalkozásokkal, sportolási lehetőségekkel, sokszínű programokkal.

- Családi Szombatok: ünnepekhez kapcsolódó közös kikapcsolódási lehetőségek: kreatív és kézműves foglalkozások, társasági játékok, fórumbeszélgetések.

- Házaspáros Klub: kapcsolatépítő, konfliktuskezelő, kommunikációfejlesztő csoportfoglalkozások 10 alkalmas programsorozat keretében.

- (Házas)Páros Vacsoraestek: (házas)párépítő, kapcsolaterősítő vacsorával egybekötött szeminárium szaktekintélyek előadásával.

- RádióSansz: helyi, kisközösségi rádió működtetése.


Főbb közösségi szolgálati lehetőségek:

Kulturális és közösségi:

- civil rendezvények, programok előkészítése, lebonyolítása és utómunkálatai

- szórólapozás

- kérdőívek kitöltetése

- recepciós és catering feladatok

- közösségi médiaanyagok szerkesztése:

- kiadványok, plakátok, szórólapok grafikai tervezése

- programok vizuális dokumentálása (fényképezés, videofilm készítés)

- rádiózás alapjainak elsajátításával riportkészítés, zenei műsorok összeválogatása

- videoműsorok készítése, videostream szolgáltatás megtanulása

- webdesign, webszerkesztés, weblapok folyamatos frissítése

- közösségi zenei adatbank bővítése, feltöltése

- bábcsoportokban való részvétel és technikai segítségnyújtás

- arcfestés elsajátítása, civil rendezvényeken készítése

- kézműves foglalkozások, játszóház szervezése, lebonyolítása, vezetése

- egyéb kulturális rendezvények, koncertek szervezése, lebonyolítása

- programokhoz kapcsolódó adminisztrációs feladatok ellátása

- adatbázis kezelés, adatrögzítés, dokumentálás

- gépelési munkák

- idegen nyelvű anyagok fordítása

- pályázatfigyelés, pályázatírás

Szociális és jótékonysági:

- idős vagy beteg emberek ellátása: bevásárlás, takarítás, ebédhordás, kertrendezés

- kisgyerekes szülőknél gyermekfelügyelet

- adományszervezés, szponzorok felkutatása, adományok gyűjtése és kiosztása

Oktatási:

- fiatalok, gyerekek korrepetálása

Környezet és természetvédelmi:

- környezetrendezési akciók szervezése, abban való részvétel

Óvodás korú sajátos nevelési igényű gyerekekkel, tanulókkal, idős emberekkel közös sport és szabadidős tevékenység:

- túrák szervezése, lebonyolítása

- táborok szervezése, lebonyolítása

- sportrendezvények szervezése, lebonyolítása












E-mail küldése




Bankártyás
támogatás a
rendszerén keresztül

Hungary, 8000 Székesfehérvár, Lévai u. 11. +36 22 501-007; +36 70 384 6809
E-mail: asalapitvany@gmail.com info@albasansz.hu
Adószám: 18495834-1-07
Bankszámla: 10918001-00000046-01460007 IBAN: HU86 1091 8001 0000 0046 0146 0007

Tárhelyünket a

biztosítja